Back to top

Ráhagyatkozás útja 2020. augusztus 15-szeptember 13.

Időpont: 
2020. Julio 23., Jueves, 12:15

Kedves Zarándoktársak!

 

Mivel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021-re halasztották, így az erre az eseményre vezető Út a Forráshoz zarándoklatot is a következő évre teszem át, de amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, idén sem marad el a zarándoklat, csak módosított formában és módosított útvonalon, minimális előzetes szervezéssel, a ráhagyatkozás szellemében indulok el.

A tervezett úticél Mátraverebély-Szentkút, amit a magyar-osztrák határról, Fertőrákostól indulva kb. 4 hét alatt a Gyöngyök Útja nyomvonalán közelítünk meg.

Az úton csomagszállítás nem lesz, s általában napi 15-28 km/nap távokra lehet számítani. Alvás lehetőség szerint egyszerű körülmények között, akár földön laticelen. Ami az út lelki programját illeti, alapvetően a napi szentírási szakaszokra és zsolozsmára épül majd,  emelett lesz lehetőség hosszú csendszakaszokra, közös imádságra, beszélgetésekre, megosztásokra, ha van rá lehetőség, részt veszünk szentmisén vagy szentségimádáson.  Az utat eredeti szándék szerint első sorban a magyar nép megtéréséért, Jézus szíve szerinti papokért és családokért, valamint új papi és szerzetesi hivatásokért ajánlom fel.

Az időkeretet az útra most nagyon bőven számoltam, hogy ha szükséges, be lehessen toldani pihenőnapot, de ha már korábban megérkezünk Szentkútra, akkor az sem kizárt, hogy gyalog indulunk vissza Budapestre. :-)

Aki szívesen csatlakozna akár egy-egy napra, akár hosszabb időre, jelentkezzen a gyongyzarandoklat@gmail.com címen, s írja meg, mely napokra tudna csatlakozni. 

Részletesebb infó az indulás előtti napokban.  

Sok szeretettel várom imádságos és belevaló zarándoktársaim jelentkezését!  

Üdvözlettel 

Gáll Zsófi

30-402-53-07

gyongyzarandoklat@gmail.com

 

Merre megyünk? 

<iframe src="https://www.google.com/maps/d/embed?mid=1B9W-ntCWTXeFHo4d7HB9oiWvLMqFuy0_" width="640" height="480"></iframe>